Eddig összegyűjtött(%): 100%
Cél összeg: 100000Ft
Jelenlegi összeg: 100000Ft
Szociológus végzettségű irodavezető, hobbi via ferratazó, természet-szerető, könyvmajmoló, álmodozó, edzés bolond
A fent említett szavakat nehezen találtam magamra és rájöttem, hogy milyen kemény dió is ez az önazonosítás. Így beszéljen rólam az élmény, ami miatt most itt vagyok: Alapítványi és koordinátori munkatársként számos projekt keretében közel kerülhettem a segítő szakma valódi arcához. Kinagyítanék egy 10 évvel ezelőtti szakaszt ezen a visszaemlékezős idővonalon. Ekkor egy helyi közösségi térben dolgoztam, ahol közösségi programokat, rendezvényeket, önkéntes akciókat, mentor programokat valósítottunk meg olyan tatabányai fiatalokkal, akiknek sokszor ez a tér az otthont jelentette. Ebben az időszakban nem csak a betérő fiatalokkal való közös időtöltés hatott az identitásomra, hanem akkori munkatársamnak, főnökömnek, és egyben legjobb barátnőmnek (egy személyben) nagy szerepe volt a formálásomban. Ő az, aki a mostani kampányra felkért és akivel közösen éltük meg ennek a csodás, ám nehézségekkel tarkított időszaknak a mindennapjait, és aki megtanított arra, hogy hogyan lehet a nehéz élethelyzetben élő fiatalok számára bizalmat, hitet, lehetőséget adni a kibontakozásra és képessé tenni őket a változtatásra. A Vasalt Utak csapatával is ekkor találkoztam és azóta töretlen a baráti kapcsolat. Azóta ez a közösségi tér sajnos megszűnt, és azok a fiatalok, akik bejártak, már felnőtt éveiket tapossák, de az adomány gyűjtés célja egy és ugyanaz: lehetőséget adni olyan gyerekeknek a változtatásra, az élményszerzésre, kalandokra, akiknek ezek a tapasztalások nem az élet természetes velejárói. Adományoddal a mésztelepi gyerekek nyári táborának megvalósításához kerülünk közelebb! Támogass egy jó ügyet!
Név | Adomány |
---|---|
Henczer Éva | 2500Ft |
Paier Mariann | 2500Ft |
Cselovszki Ildikó | 5000Ft |
Bognár-Király Fanni | 10000Ft |
Guzik Barbara | 10000Ft |
Dr. Gajzágó Gergő | 10000Ft |
Goretity Mihály | 2500Ft |
Domonkos Ágnes | 10000Ft |
Anonymous | 10000Ft |
Évi | 5000Ft |
- 2500 Ft a gyerekek utazási költségét támogatod
- 5000 Ft a gyerekek egynapi étkezését támogatod
- 9000 Ft a gyerekek via ferráta/ sziklamászó élményprogramját támogatod
Az adományozás lehet névtelen is, ebben az esetben csak az összeget és az email címed kell kitöltened! Előre is köszönjük a támogatásodat!